GINOP-1.2.8-20 pályázat a kis- és középvállalkozások technológiai megújulásáért

2020.05.27.

Írta: DC Main

Nemrég megjelent egy új pályázat, a GINOP-1.2.8-20, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a termelékenységének növelésével és technológiai megújulás támogatásával. Nézzük, mi...

Nemrég megjelent egy új pályázat, a GINOP-1.2.8-20, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a  termelékenységének növelésével és technológiai megújulás támogatásával. Nézzük, mi mindent érdemes tudni erről a lehetőségről!

GINOP-1.2.8-20 pályázat beküldhető egyrészt olyan megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásának céljából, melyek a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényét fedeznék megújuló energia előállításával (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érhetik el). A GINOP-1.2.8-20 pályázat egyik feltétele, hogy a beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelnie az európai irányelveknek, szabványoknak, illetve a projekt megvalósítása nem hordozhat kiemelkedően jelentős kockázatot. 

GINOP-1.2.8-20 lehetővé teszi napelemes rendszer telepítését is hálózati villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület és az abban folyó gazdasági-termelési folyamatok villamosenergiaellátásához. Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése. A napelemes rendszer a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén vagy az épülethez kötődő parkolók árnyékoló építményeinek és az autóbeállók tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre. A GINOP-1.2.8-20 minimum 5 kWp névleges teljesítményű rendszerek telepítésére igényelhető. 

GINOP-1.2.8-20 pályázat olyan kkv-k részére szól, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, az adóhatósági nyilvántartásban szereplő foglalkoztatotti létszáma 2020 áprilisában minimum 5 fő volt és amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók vagy kettős könyvvitelt vezető vállalkozások, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető vállalkozások fióktelepei.

GINOP-1.2.8-20 pályázat által nyújtott lehetőséget érdemes kihasználni és beiktatni a napelemes rendszer telepítését. Ha szeretne többet megtudni az általunk kínált rendszerekről, forduljon hozzánk bizalommal! 

Érdeklődjön a lehetőségekről kollégáinknál!
Schmidt Péter
+36 70 332 7525
info@dceurope.hu
www.dceurope.hu

DC Europe Kft.

Adatvédelmi nyilatkozat

13 + 7 =

Székhelyünk

8000 Székesfehérvár, Rozmaring utca 3.

Adószámunk

26173319-2-07

E-mail címünk

info(kukac)dceurope.hu