ÚJÍTSA FEL VELÜNK OTTHONÁT AKÁR 6 MILLIÓ FT TÁMOGATÁSBÓL!

2024 júliusától újraindul a vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes hitellel kiegészített „Otthonfelújítási program”.

A program július 1-től érhető el az MFB Pontokon, valamint az OTP, MBH és Gránit Bankoknál, amelyek az MFB ügynökeiként működnek és üzemeltetik az MFB Pontokat.
Az új otthonfelújítási program teljes költségkerete 108 milliárd forint, amelyből körülbelül 20.000 igénylő kaphat 2,5-3,5 millió forintnyi támogatást.

Adatkezelési nyilatkozat

14 + 9 =

A támogatás mértéke az adott járás átlagjövedelme alapján kerül meghatározásra, a táblázat szerint. A 6 millió forint összértékű támogatás és hitel kombinációjához plusz 1 millió forint saját forrás szükséges. A saját forrás összege növelhető, így a felújítás teljes összege bármilyen lehet, csak a hitel és támogatás mértéke van korlátozva.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke változó, attól függően, hogy a felújítandó ingatlan melyik járásban vagy budapesti kerületben található.

Az Otthonfelújítási Program más támogatási formákkal is kombinálható.

Jelentős felújítást igénylő házak esetében így könnyebb lesz átfogóbb korszerűsítést végrehajtani!

Ha különféle konstrukciókat, például a falusi csokot és a babaváró támogatást is kombinálják, könnyebben előteremthető a szükséges saját forrás az otthonfelújítási programhoz.

Fontos tudnivalók

Mikortól és hol lehet jelentkezni?

Június 3-tól lehet jelentkezni az MFB pontokon egy kész költségvetési tervvel. Az OTP, Gránit és MBH Bank 266 fiókjából kell egyet kiválasztani.

Hol lehet leadni az igénylést?

A sikeres elbírálást követően az igénylést szintén az MFB pontokon lehet benyújtani. Partnereink segítenek a dokumentumok összegyűjtésében!

Hogy zajlik a banki folyósítás?

Pozitív elbírálás esetén a bank folyósítja a teljes hitelösszeget, amely 2,5-6 millió forint között mozog a beruházás költségvetésétől függően.

Mennyi idő van elvégezni a kivitelezési munkálatokat?

A kivitelezést a hitel rendelkezésre tartási időszakán belül, 24 hónap alatt kell elvégezni, amely egyszeri alkalommal további 6 hónappal meghosszabbítható. Így összesen 2-2,5 év áll rendelkezésre a beruházások befejezésére.

Mi határozza meg a vissza nem térítendő támogatás mértékét?

A vissza nem térítendő támogatás mértékét az adott járás átlagjövedelme és az igénylő jövedelme határozza meg. A kiutalt összeg közvetlenül a folyósított hitel tőketartozását csökkenti.

Hogy zajlik a hiteltörlesztés?

A beruházás befejezését követő 3 hónap türelmi idő után kezdődik a havi törlesztés. A teljes futamidő 10 év, amelynek első 2 – hosszabbítás esetén 2,5 – évében kell a kivitelezést befejezni, így a fennmaradó 7,5-8 év alatt kell visszafizetni a kamatmentes hitelt.

Hogyan vehető igénybe az Otthonfelújítási Támogatás?
  1. Jelentkezés az MFB pontokon: Június 3-tól egy kész költségvetési tervvel kereshetők fel az OTP, Gránit, és MBH Bank 266 fiókjának egyikében.
  2. Igénylés benyújtása: A pozitív elbírálás után az igénylést az MFB pontokon lehet leadni.
  3. Banki folyósítás: Sikeres igénylés esetén a bank folyósítja a teljes hitelösszeget, amely 2,5-6 millió forint között lehet a beruházás költségvetésétől függően.
  4. Kivitelezés: A munkálatokat a hitelfelvételtől számított 2 éven belül kell befejezni, amely egyszeri alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható.
  5. Állami támogatás folyósítása: A támogatás közvetlenül a hitel tőketartozását csökkenti, és előfeltétele az energetikai tanúsítványokkal igazolt legalább 30%-os energetikai javulás.
Ki igényelheti a támogatást?

Cselekvőképes, nagykorú magyar állampolgár, vagy legalább egy éve Magyarországon élő EGT állampolgár, aki az adott ingatlanban tulajdonjoggal vagy holtig tartó haszonélvezeti joggal rendelkezik, nincs adótartozása, és a kölcsön lejártáig nem tölti be a 75. életévét.

Mekkora az igényelhető támogatás összege?

A beruházás összköltségétől függően a támogatás összege 2,5 és 6 millió forint között változhat, amely kamatmentes hitelből és vissza nem térítendő állami támogatásból áll. A támogatás igénybevételéhez 1 millió forint saját forrás szükséges, amely kisebb költségvetés esetén arányosan csökken.

Mitől függ, hogy mekkora vissza nem térítendő támogatás igényelhető?

Elsősorban a régió fejlettsége és a járás átlagjövedelme határozza meg. Az alacsonyabb jövedelműek kedvezőbb támogatási arányra számíthatnak, míg a magasabb jövedelműek kevésbé kedvező arányra. Legalább 40%-os energetikai javulás esetén további 5%-os vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Melyik járásban, mekkora vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak az igénylők?

A járások három kategóriára oszlanak: az országos átlag 75%-át el nem érő jövedelműek 3,5 millió forintra, az országos átlag 75-110%-a közötti jövedelműek 3 millió forintra, az ennél magasabb jövedelműek 2,5 millió forintra számíthatnak. A járások listája elérhető itt.

Mik a kamatmentes hitel részletei?

Az államilag támogatott hitel kamatmentes, maximum 10 éves futamidővel. A munkálatokat a hitel rendelkezésre tartási időszakán belül kell elvégezni, amely 24 hónap, és egyszeri alkalommal további 6 hónappal meghosszabbítható. A 2-2,5 éves rendelkezésre tartási időt 3 hónap türelmi idő követi, majd kezdődik a hitel visszafizetése. Mind a rendelkezésre tartási, mind a türelmi idő beletartozik a 10 éves futamidőbe.

Hány alkalommal vehető igénybe a támogatás?

Az Otthonfelújítási Támogatás egy igénylő által csak egyszer igényelhető, és egy ingatlanra is csak egyszer vehető igénybe, függetlenül a lakók számától.

Milyen ingatlanra igényelhető a támogatás?

Az 1990. december 31. előtt épült, földhivatali ingatlan-nyilvántartásban belterületi, külterületi, zártkerti lakóházként, szabadon álló családi házként, sorházi családi házként, vagy ikerházként bejegyzett ingatlanokra. Nem előfeltétel, hogy az ingatlan kapcsolódjon az országos gázhálózatra.

Melyek az igénylés alapfeltételei?

A támogatás feltétele, hogy a korszerűsítéssel az adott ingatlan legalább 30% primer energetikai megtakarítást érjen el.

Melyek az igénylés további, kivitelezéssel kapcsolatos feltételei?

Szükséges mind a munka-, mind az anyagdíjról számlát benyújtani, valamint betartani a munkálatokra vonatkozó fajlagos költségeket.

Milyen felújítással kapcsolatos tevékenységekre igényelhető a támogatás?

Négy kategóriában vehető igénybe a támogatás:

  1. épület külső szigetelése,
  2. épület külső nyílászáróinak cseréje,
  3. fűtési rendszer korszerűsítése,
  4. melegvíz-rendszer korszerűsítése.
Melyek az igénylés elbírálásához szükséges dokumentumok és nyilatkozatok?

Érvényes személyi igazolvány, a korszerűsítendő ingatlan címére szóló lakcímkártya, munkáltatói jövedelemigazolás, tulajdoni lap, igazolás az adótartozás hiányáról, tulajdonosi hozzájárulás (ha több tulajdonos van, vagy az illető haszonélvező), valamint energetikai tanúsítvány.

Hogyan történik a kérelmek elbírálása?

Az igényléseket beérkezési sorrendben dolgozzák fel az MFB pontok, és a támogatási keret kimerüléséig utalják a támogatási összegeket.

Hogyan ellenőrzik a támogatás jogszerű igénybevételét?

Az ingatlanon elért legalább 30%-os energetikai javulást.

További információkért bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, elérhetőségeink bármelyikén.